Előszó
…mint western-hősök, lépkedünk egymás mellett hárman a folyosón hosszú műhelyköpenyünkben. Klasszikus lassított filmfelvétel.
Persze, csak órára vonszoljuk magunkat…
Nem voltam jó diák. A tanulást illetően abszolút nem. Abban a koromban voltam, amikor egy fiatal számára kitárul a világ és az ember feje költészettel van tele. Ma már nagyon bánom, hogy sok minden nem később történt meg velem (velünk), talán, a tanulásra több idő jutott volna. De, nem is erről szeretnék írni.
Számtalan emlékem van, magam előtt látom a „Führert” (bocs, IGAZGATÓ ELVTÁRS) évnyitó beszédet mondani (ha nem vigyázott, ugyanazt mondta el két egymást követő évben). Azt mondom most, ha nem lett volna Ő a nagybetűs EGYÉNISÉG, akkor nem is lehetne emlékezni rá.
S ugyanígy a többiek… Ila néni, Pap Tanár Úr, mindannyian. Csupa „nagybetűs”. Mindenkiről lehetne oldalakat megtöltő jellemző történeteket feleleveníteni. Persze, meghitten, egymás között.
Az iskola nem csak tanulásról szólt (nem mintha annyit írtam volna róla).
Volt egyszer egy koncert. Ma sem értem, hogyan rendezhettük meg, mert a nyolcvanas évek elején ez egyáltalán nem volt természetes. Azért, volt is csodálkozás, amikor mindenféle „szakadt” arc betévedt.
S szólt a Blúz…és – gondolom – „Tapír” Tanár Úr vitte el – szó nélkül – a balhét, a tanáriban!
És volt gödöllői testvérosztály (óvónőképző – csak lányok!) és volt osztálykirándulás (az utolsó, a soproni!)
Nem csak felsorolás mindez, nekünk gyökerek.
Végül, Molnár Tibi, Egei Feri, Farkas Tibi osztálytársamra emlékezve kívánom, hogy 40 év után se legyen Nálatok a névsorolvasásnál hiányzó!